4. fejezet

Dear Readers! 

Köszönöm a várakozásotokat. Tudom, hogy nagyon régen hoztam részt, amiért elnézéseteket kérem. Nagyon remélem, hogy szünetben (2 hét szünetünk lesz juppi!:D) kárpótolhatlak benneteket! 

Puszi: EstherG. 

Aki egy embert öl meg, az  gyilkos. Aki ezret, az hódító.

- Most azonnal eltűnünk innen! - lökdöstem arrébb az áldozatom. Azonban fogalmam sem volt, merre menjünk... Az erdő ezen részéről még soha nem közelítettem meg a faházat. Végül elindultunk a villódzó, kék fényekkel ellentétesen.
Körülbelül fél óra idegőrlő és fárasztó séta után kijutottunk az erdőből, de egy olyan helyre, ahol még életemben nem jártam. Remek, Elizabeth! Mit fogsz csinálni? Nem vonszolhatom végig így az egész városon, hiszen biztos elfutna. Taxiba sem ülhetünk, ugyanis az biztos börtönt jelentene számomra.
- Tudod, hol vagyunk? - kérdeztem tőle, utolsó reményemként. Semmi válasz...
- Máshogy kérdezem... Megmondod merre jutunk el az ötödik sugárútig, vagy olyan dolgok fognak történni, amiket te sem szeretnél...
- Mutatom az utat! Csak kérlek ne bánts... - te csináltad magadnak!
Mielőtt útnak indultunk volna, letéptem a szoknyám alját, és bekötöztem vele a száját. Képes lenne ordítva elfutni, azt pedig nem hagyhatom.
Lassú, csendes léptekkel haladtunk előre. Ez nagyon veszélyes művelet. Nem bízok benne. Nem tudhatom, nem kiáltja el magát, vagy nem fut el a kezeim közül. Akkor nekem annyi... Minden szempontból.
Komolyan mondom, ennyire még sosem rettegtem. Minden egyes zörejre, villanykapcsolásra összerezzentem. Nem cseszhetem el egy ilyennel az egész életemet!
 Egy óra hosszú séta után végre hazaértünk. Éppen időben, ugyanis már hajnali kettő volt. Engem teljesen lefárasztott ez a séta, valamint ez a másfél óra folytonos idegeskedés, úgyhogy le is feküdtem volna pihenni egyet, de ő még mindig a nyakamon volt.
- Menj be oda! Indulás! - betereltem a fürdőszobába, majd rázártam az ajtót.
Kimentem a konyhába, hogy keressek egy olyan eszközt, amivel könnyedén kiiktathatom. Fogalmam sem volt, mit tehetnék vele, aztán eszembe jutott a húsbárd a fiók alján. Azt hiszem, ez megfelelő eszköz lesz a megleckéztetéshez...
Mikor visszamentem a fürdőszobába megdermedt az ijedségtől.
- Kérlek, ne bánts! Nem tettem veled semmit! - mikor ezeket kimondta, megremegett a hangja.
- Édesem, velem semmit sem tettél...
Örökké belé fojtottam a szót. Nem fog többé ártani senkinek. Úgy gondoltam, épp eleget szenvedtem vele, megérdemlem pihenést! Őt meg... Őt meg majd elintézem reggel.
***
Az ajtócsengő ébresztett fel mély álmomból. 'Ki lehet az ilyen korán?' tettem fel a kérdést magamnak, aztán rájöttem, hogy délután 1 óra van.
Kinyitottam az ajtót, és óriási meglepetésben volt részem.
-Te meg mit keresel itt? - kérdeztem az ajtóban ácsorgó Lucast.
Hogy került ide? Nem láthat engem így! Vajon most miért bámul annyira? Biztos a hajam...
Várjunk csak. Egyáltalán honnan tudta meg a címemet?
- Arra gondoltam, elmehetnénk együtt valahová.
- Persze, az nagyon... - aztán eszembe jutott a fürdőszobámban fekvő hulla, akitől minél gyorsabban meg kell szabadulnom. Bár, ha azt nézzük, nappal úgysem tudnám sehová sem vinni...
- Nos? - türelmetlenkedett.
- Adj 10 percet, és találkozzunk a kávézó előtt! - mosolyogtam rá, ő pedig viszonozta a gesztust. Olyan gyönyörű mosolya van... Elizabeth! Térj vissza a valóságba!
- Megvárhatlak odabenn? Hideg van kint... - ez lenne a legeslegrosszabb ötlet, amit valaha hallottam. Hárítanom kell!
- Szerintem... szerintem inkább várj meg itt. Tudod, óriási a rendetlenség. És nagyon... nagyon sok a por... és... és semmi nincs itthon... szóval...
- Hé, nyugi! Tíz perc az egész! Meg nem az számít, hogy...
Szélesebbre tártam az ajtót, ezzel jelezve, hogy bejöhet. Nagyon kell sietnem, hogy minél kevesebb időt töltsön nálam.
Leültettem a kanapéra, ami az éjjel pihenőhelyemül szolgált.
Gyorsan elmentem a szobámba, megfésülködtem, bevettem egy rágót, és indulásra készen álltam. Nem érdekelt, hogy gyűrött volt a ruhám, vagy, hogy  a sminkem sem volt tökéletes. Egy volt a lényeg: Lucasnak minél hamarabb el kell tűnnie innen.
  Mikor már az utcán sétáltunk, óriási nagy megkönnyebülés lett úrrá rajtam. Talán minden titkom megmarad titoknak.
- És milyen estéd volt? - érdeklődött.
- Unalmas. Filmet néztem - ó, ha te tudnád, milyen "unalmas" volt.
- Milyen filmet néztél? - na, máris jó kérdéssel kezdesz...
- A Bárányok hallgatnak-ot - olyat kellett mondanom, amit tényleg láttam már, és imádom is. Tessék, itt van.
- Komolyan? Imádom azt a filmet - és van bennünk valami közös...

Csodálatos és élvezetes délutánt töltöttünk együtt Lucassal. Végre, kikapcsolódhattam egy kicsit.
Késő este értem haza, azonban pihenésre egy fikarcnyi időm sem volt, ugyanis meg kellett szabadulnom a halott prostimtól...
Hova vigyem? Mit tegyek vele? De azt hiszem, megvan a legjobb módszer arra, hogy még véletlenül se jöjjenek rá Hasfelmetsző Jackie kilétére.
A fürdőszobába belépve kiejtettem a kezemből a húsbárdomat. Óriási nagy meglepetés fogadott.
Mr. Strumpet nem volt a fürdőszobában...