3. fejezet

Sziasztok!
Mint látjátok, ismét új résszel érkeztem. Remélem, most is elnyeri tetszéseteket. Meg kell hogy mondjam, nagyon nehezen tudom magamba tartani azokat a dolgokat, amiket terveztem a történettel kapcsolatban, de eldöntöttem, hogy ideg összeroppanásig fogom húzni a dolgokat, szóval kitartás! Mindennek eljön a maga ideje! :)
Puszil mindenkit:
EstherG.

"A halál nem a vég, hanem egy láncreakció kezdete, ami magával ragad, ha nem vagy eléggé óvatos."

Folyamatosan azon járt az eszem, amit tegnap Lucas mondott. Vajon miért mondta el ezt nekem?
Tudhatja az igazat? A valódi kilétemet? El kell hessegetnem ezeket a gondolatokat! Honnan tudná? Hiszen ő is csak egy rendőr, sőt... Még soha senki sem tudta megállapítani, hogy ki is Hasfelmetsző Jackie valójában. Mindig alapos munkát végzek, nem ejtek hibákat... Ki kell derítenem, hogy ez csak véletlen volt, vagy Lucas többet tud a kelleténél... Hogyan? Újabb gyilkossággal...
***
A tükör előtt állva az utolsó simításokat végeztem el. A sminkem és a kirívó, vörös ruhám egyaránt feltűnő volt, ami kellett ilyen helyekre. Ki kell tűnnöm a többi lány közül!
Még egyszer végig néztem magamon. Úgy gondoltam, teljesen rendben vagyok, így magabiztosan elindultam.
New York utcái éjszakánként mindig kihaltabbak voltak, mint fényes nappal. Sokkal jobban szerettem ezt, hiszen csendesebb, és nyugodtabb volt minden. Nem lök fel senki, nem ordítanak rád, vagy éppen nem dobálnak rád a tetőről vízibombákat fényes nappal... Igen, ilyenre is volt már példa.
Érdekes hely ez a város. Azonban az én szempontból megannyi lehetőséget is nyújt annak érdekében, hogy elérjem a célomat, és megbosszuljam a nővérem halálát.
A szórakozóhelyhez érve utoljára megigazítottam a hajam és a ruhámat, majd bementem.
A szokásos partihangulat uralkodott az egész helyen. A zene fülsüketítően üvöltött, táncoló tinik mindenhol, néhányan pedig már most felöntöttek a garatra. Átverekedve magam a tömegen a bárpult felé vettem az irányt. Általában errefelé ólálkodnak olyan pasik, akiket én keresek.
- Egy whiskeyt, legyen szíves! - miért ne tölteném kellemesen az időt addig, amíg nem találok egy palimadarat?
A pultos srác hamar teljesítette kérésemet. A whiskybe belekortyolva éreztem a kellemetlen, de mégis jó ízét az italomnak. Körbenéztem, ki az, aki ma este szórakozik majd velem. Miről ismerem fel őket? Általában az ilyen férfiak egyedül gubbasztanak az egyik sarokban egy sörrel a kezükben, és várják az éppen gyanútlanul arra járó prédáikat.
Miután a bárpult mellől nem találtam ilyen egyéneket, úgy döntöttem, elindulok egy felfedezőkörútra. Nem kellett sokáig keresgélnem, ugyanis az egyik nyugodt sarokban, elzárkózva mindenki elől, megtaláltam az én emberem.
El is indultam hozzá . Mikor meglátta, hogy felé tartok,  máris a legcsábosabb mosolyát vette elő. Leültem vele szemben, ő pedig végigmért.
- Most mit nézel? Inkább mondd, mennyit ajánlasz! - egyszerre belevágtam a közepébe. Nem fogok itt bájologni, azért annyira erős idegzetem nincs.
- Hé, nem megy az olyan egyszerűen... Tudod elég válogatós vagyok! - mondta, majd szétterült a fotelban, amelyben helyet foglalt.
- Én nem látok itt senki mást... - túl magas labda volt ahhoz, hogy ne csapjam le. Azonban utána elgondolkodtam, hogy lehet nem kellett volna ezt mondani. Különben akkor nem vállal el, és akkor bukott az akcióm.
- Elég akaratos vagy... De tetszik! - remek. Ez lesz az utolsó bulid az életben. Élvezd ki!
- Akkor mehetünk? - álltam fel az asztaltól, ő pedig követett.
Pár perc múlva már a disco feletti motel egyik szobájában voltunk. Mihelyst becsukódott az ajtó, rögtön rám vetette magát. Kicsit hagyom játszadozni, had élvezze ki az utolsó perceit...
A keze egyre lejjebb csúszott a testemen, azonban ezt már nem tűrtem el. Előrántottam a kiskésemet a ruhám cipzár mögötti részéből, és rászegeztem. Eszméletlen nagy sebességgel húzódott el tőlem.
- Mi az cica, nem tetszik valami? - nevetett fel, azonban a szemében látszódott a rémület.
Hogy még jobban ráijesszek, a nyakához szegeztem a késemet. Ő azonban egy váratlan pillanatban félre lökött, és az ajtó felé rohant, de akárhogy is rángatta, nem nyílt ki. Azt hitted ilyen hülye vagyok, mi?
- Ez egy nagyon ostoba húzás volt tőled, ugye tudod? - nevettem fel, majd nyakát a kezem közé fogtam, és a kés hideg pengéjét nyomatékosításként jó szorosan a kezem között lévő testrészéhez fogtam.
- Most szépen, lassan, és csendben kisétálunk a hátsó ajtón. Ha megnyikkansz, meghalsz. Ha elfutsz, meghalsz. Te döntesz. Világos voltam?
Ő félve bólogatott.
Ráérősen és némán lefelé indultunk a hátsó kijárat felé. Éreztem a testén, hogy remeg, és ez megnyugvással töltött el. Megnyugodtam, hogy fél tőlem, és ilyen helyzetekben az én szemszögemből ez mindennél fontosabb.
A hátsó kijáraton annak a bizonyos erdőnek a széléhez érkeztünk, ahol Emilynek kioltottam az életét. Gondoltam miért is ne, legyen egy elrettentő példa számára, megmutatom neki az  áldozatomat.
Azonban az erdőt kék, villogó fények világították át az éjszakában. Pont arrafelé, ahol Emily holttestét hagytam. Ez csak egy dolgot jelenthet: sürgősen el kell tűnnünk innen...